Betöltés...

OH-KÁRTYA

Asszociációs kártyák
Megismerem

A kártyák és a módszer

A módszer:

Az OH – kártyákat eredetileg egy festőművész Ely Raman találta ki azzal a céllal, hogy az emberekhez közelebb hozza a művészetet. Azt gondolta, hogy a festészet nem merülhet ki abban, hogy egy hatalmas vászonra elkészítenek egy művet, címet adnak neki, aztán a falra raknak és az érdeklődők bizonyos távolságból megtekintik. Ahelyett, hogy elidegenítenénk a művészeti alkotást és a nézőt Ely Raman azon gondolkodott, mi lenne, ha a művészetet megfoghatóvá, hordozhatóvá tennénk. Így születtek meg az OH – kártyák. Ez az ötlet nagyon tetszett a humanisztikus pszichológusoknak, és a Gestalt pszichológia felfedezte, hogy ezeket a kártyákat nem csak művészeti célból, de terápiás jelleggel is lehet használni. Szavakat társítottak a képekhez, így több mint 7700 kombinációt létrehozva. A képek és a szavak, valamint a terapeuta célzott kérdései nagyon erősen fejlesztik az imaginációt, az önreflexiót. 1981 óta Németországban nagy sikerrel alkalmazzák a kártyákat pszichoterápiában, csoportterápiákban, pedagógiában, tréningeken.

Az OH – módszerének alapgondolata, hogy minden ember önmagát ismeri a legjobban, önmagát tudja meggyógyítani, önmagában tudja megtalálni problémáira a megoldást. A kártyák segítséget adnak, hogy az érzelmek megfogalmazásával, monitorozásával és a szabad asszociációval képet kaphassunk saját tudattalanunk működéséről, alapérzelmeinkről. Az OH – kártya nem más, mint egy fantasztikus utazás a tudattalanba, önmagunk megismeréséért.

A kártyák:

OH

Két 88 sorozatból áoh_en_01lló kártyacsomag. Az egyik sorozatban képek a másik sorozatban szavak találhatóak.

A szavak és a képek együttesen használatosak.

Az Ely Raman által illusztrált kártyák célja, hogy fejlesszék a képzelőerőt, az intuíciót, az önismeretet és a kommunikációt. A kártyák segítségével egy belső utazásra indulhatunk, ahol rátalálhatunk megoldatlan konfliktusainkra, meg nem élt vagy elfojtott érzelmeinkre és legelső sorban a problémáink megoldására. Az OH segít kialakítani egy közelebbi kapcsolatot önmagunkkal és a körülöttünk élőkkel, gyakorlásával fejleszthetjük érzelmi megnyilvánulásainkat. A képeknek és szavaknak együttesen 7744 lehetséges kombinációja van, az értelmezések száma határtalan. Megrendelőlap>>>

 

RESILIO

Stressz és reziliencia – 99 szituációs kártya és 44 állatkártyaResilio 2015 EN

A 99 képkártya a mindennapi élet stresszeire és a relaxáció lehetőségeire reflektál. A napi stresszek lehetnek felvillanyozó, stimuláló “életelixírek” de lehetnek fájdalmas és nagyon nyomasztó szituációk, amelyek rossz hangulathoz, feszültségekhez vagy betegségekhez vezethetnek. Hogyan találhatjuk meg a mindennapokban azokat a forrásokat, amelyek segítségével megkönnyíthetjük a saját helyzetünket? A 44 állatkártya olyan minőségeket szimbolizál, amelyek megismerésével fokozhatjuk saját rezilienciánkat, rugalmasságunkat. Ezek a kártyák metaforikusak és érzelmi támogatást nyújtanak. Az összes 143 színes és nagyon kifejező kártya egy cseh származású festőművész, Emilie Marti munkássága. A RESILIO kártyákat kombinálhatjuk az OH-kártyacsalád összes többi kártyájával. Használhatjuk egyéniben, csoportban, vagy alapja lehet egy stressznaplónak, amelyet önmagunk számára vezetünk. Szakmailag a RESILIO egy antidogmatikus eszköz abban, hogy segítsünk másoknak felébreszteni saját megküzdési stratégiájukat, belső történeteiket. Megrendelőlap>>>

COPE

cope_01A traumától a gyógyulásig – 88 kártya

A COPE egy orosz festőművész, egy izraeli terapeuta és egy német kiadó műve. A képek elkalauzolnak az érzések belső világába. A kártyák célja az érzelmek megkülönböztetésének, integrálásának és kimondásának megtanítása. A COPE kitűnő segítségünk lehet traumafeldolgozásban, jól kombinálható más kártyacsomagokkal. FONTOS! A kártyák használatához a traumafeldolgozás szakmai hátterének ismerete elengedhetetlen! Megrendelőlap>>>

 

TanDoo

tandooPárkapcsolatok sokszínűsége – 99 kép és 44 útjelző kártya

A 99 kártya párkapcsolati helyzeteket ábrázol. Olyan pillanatokat ragadt meg a festőművész, amelyek végigkísérhetik egy pár életét. A képek felszínre hozzák az érzéseket, a vágyakat,  a szükségleteket, a konfliktusokat, és a megoldási lehetőségeket. Ofra Ayalon több évtízedes párkapcsolati tanácsadó valamint Navy Lukyanova tehetséges művész munkája ez a csomag. A 44 útjelző kártya azt sugallja, hogy a pár élete olyan mint egy út, tele különböző élményekkel, megélésekkel, érzésekkel. A kártyák valós kivitelezésekre késztetik a pácienseket.

Mint szerves része az OH kártyáknak az OH TANDOO metaforikus jelzéssel bír, és sokféleképpen értelmezhető.

A TANDOO egyrészt szakmai eszköz, másrészt személyes segítséggel bíró kártyacsomag. Megrendelőlap>>>

 

Lydia Jacob történet

Raymond E. Waydelich 55 kollázsa és festménye – limitált kiadás

Elzászi művész, Raymond E. Waydelich alkotott egy 55 darab képből álló kártyapaklit, amely egy életen át tartó gyűjtésnek, újragondolásnak szenvedélyes szüleménye. Szürreális, elmés, lágy, vagy humoros? Bárhogyan is nevezzük a kártyákat, bizonyos, hogy meglepnek, meghökkentenek, elgondolkodtatnak bennünket. Az álomvilág és a fantázia kártyacsomagja a Lydia Jacob történet. Amellett, hogy egyedülálló műalkotások, minden LYDIA JACOB TÖRÉNET kártyalapja egy mesés világ kiindulópontja, egy ismerős, de meglepően új világé.

A Lydia Jacob történet az OH asszociációs kártyák egyik fekete dobozban lévő, limitált kiadása. Megrendelőlap>>>

SAGA

saga_01Az élet képekben – 55 kártya az életről

A szerző ebben a sorozatban olyan karaktereket, helyzeteket, tárgyakat festett mely a valós életben megtalálhatóak. Mindegyik kártya meghívja a résztvevőt a fantázia, a mesék, az álmok és a mágia világába. Rendkívül jól hasznosítható olyan esetekben ahol saját történeteket kell írni, a kreativitást fejleszteni. Elsősorban tréningekhez, csoportterápiákhoz, pedagógusok munkájához ajánljuk. Megrendelőlap>>>

 

SHEN HUA 

55 képkártya történetmeséléshez az ősi Kínából

A SHEN HUA kártyák Kína magas fokú kultúrájára, mondákra és legendákra nyíló ajtók. A SHEN szó nem csak a mitológiát, de egyben az istenséget is jelenti, míg a HUA jelentése virágzás és bimbó. A neve ennek a történetmesélős paklinak ezen szavakkal játszik, és meghív minket, hogy legyünk részesei „ a mennybéli történetek virágzásának”. A Pekingi művész, Han Wei tradicionális Kínai ecsetfestést tanult. Ezt az időpróbált technikát használva készítette a SHEN HUA kártyákat, mellyel ősi kultúrájának mitológiájából eredő tárgyak, emberek, és helyzetek gyűjteményét ábrázolja. Megrendelőlap>>>

ECCO

ecco_01A határtalan képzelet – 99 absztrakt kártya a határtalan képzeletért

Olaszul az „ECCO” azt jelenti, hogy íme. J. D. Ellis által festett kártyacsomag, segít nekünk abban, hogy nagyobb figyelemmel legyünk a formákra, színekre, alakokra. Nincsen helyes vagy helytelen címe és értelmezése a képeknek, mindenki különbözően érez és lát. Az ECCO úgymond kiprovokálja a képzelőerőt, a fantázia irányába terel, aktiviztálja a jobb agyféltekét, fejleszti az elvont gondolkodás képességét. Megrendelőlap>>>

 

MYTHOS

mythos_01A hit kártyája – 55 Mítosz

A MYTHOS az utolsó kártyacsomag Ely Raman munkásságában. Az 55 kártya, portrékat és szituációkat hoz a mítoszok világából. A MYTHOS a legelemibb szinten fejleszti az imaginációt, nagyon jó kiegészítője más kártyacsomagoknak. Rávesz a játékra és tele van meglepetésekkel.

Használhatóak a SAGA, 1001 kártyacsomaggal. Megrendelőlap>>>

1001

1001_01A bennünk élő mesék – 55 kártya a mesék világából

A Kanadai Andrée Pouliot műve ez a csodás kártyacsomag.  Az 55 kártya bemutatja a keleti csodákat és mítoszokat. Az 1001 kártyacsomag újjáéleszti bennünk a mesélés művészetét. Mindegyik kártya egy nyitott ajtó az asszociációk világába, egy varázsszőnyeg mely kalandos utazásra visz minket. Az 1001-ben mi magunk vagyunk a megalkotói a meséknek, ahol minden lehetséges.

A csomag tartalma egy használati útmutató, amely instrukciókat ad a kártyával való munkához. Megrendelőlap>>>

 

HABITAT

habitat_01Ahová tartozom – 88 kártya. Az ember és a természet

A HABITAT kártyacsomag alkotója Christian Gronau természettudós. Egyes kártyák tudoományos jellegűek, egyesek mítikusak vagy viccesek, mások nagyon komolyak, megrendítőek.  A latin HABITAT jelentése: lakozik, tartozik valahová. A csomag segít abban, hogy megtaláljuk a külső és belső közötti összefüggéseket. A kártyák nem válaszokat adnak, hanem lehetőséget arra, hogy megtaláljuk az összefüggéseket a dolgok, események, érzések, tapasztalatok között. Serkentik az önmagunkon való gondolkodást és a saját érzések felfedezését másokkal, más élőlényekkel kapcsolatban. Megrendelőlap>>>

 

PERSONA

persona_01Mind egyek vagyunk – 77 portrékártya és  33 kapcsolati kártya.

A PERSONA korlátlan számban nyúlt munkaanyagot szerepjátékokhot, melyben a szinészek a világ minden részén élő emberek. Kik ezek a személyek? Mit csinálnak ők? , Mit szeretnének?

A PERSONA-t használva lehetőség nyílik egy olyan találkozásra – játékon és képzeleten keresztül- melyben különböző kultúrájú emberek vannak. A kapcsolati kártyákon lévő pontok a szereplők számát határozzák meg, a nyilak pedig a kölcsönhatást a portrék között. A résztvevők életre keltik a karaktereket, a világ beszűkül ugyanakkor komplexé is válik. A kultúrák szinte hívnak minket, hogy kölcsönhasba lépjünk velük, ezáltal csökken az előítélet és megértjük, mit jelent a tolerancia. Megrendelőlap>>>

 

PERSONITA

personita_01Belső gyermek – 77 portré gyermekekről és fiatalokról és 44 kapcsolati kártya

A 77 portrén a világ különböző részéről találhatóak gyermekek és fiatalok. A 44 kapcsolati kártya megadja a munka lendületét, biztonságossá teszi az esetlegesen felbukkanó saját családi vagy csoportfolyamatok megélését.

A PERSONITA kártyacsomag játékra és asszociációra hív, történetet teremt melyet a fantáziánk életet, vagy a memóriánk őríz. Megrendelőlap>>>

 

QUISINE

quisine_01Életed az ételed – 55 kártya 110 étellel

Bárhol is éljen az ember, a kulináris készítményeket szereti. A QUISINE használói szakáccsá vállnak. Anke Siebert grafikus minden kártyalapra két alapanyagot tett- melyből a kártya használója választhat és főzhet.

A kártya használói „főzhetnek” együtt, vagy elmesélhetik a munkájuk eredményét.

Figyelem: A Quisin egy olyan kártyacsomag, amely meghozza az étvágyat. Megrendelőlap>>>

 

CLARO

claro_01Tiszta lappal – 55 kártya képek nélkül

A CLARO kártyacsomagban a kártyáknak egyik oldala színes, a másik oldaluk képek nélküli, fehér. A kártyák használója ezekre az üres oldalakra festhet, vagy rajzolhat, színes ceruzákkal, filctollal. Cél, hogy megalkothassa a saját képeit, melyekkel ezt követően dolgozhat hasonló módon, mint a többi OH-kártyával. Megrendelőlap>>>

 

MORENA

morena_01A boldogság útja – 88 kép az amazóniai őserdőről és 22 kártya lábnyomokkal, amelyek utat mutathatnak belső forrásunkhoz

A MORENA kártyacsomag bemutatja az amazóniai dzsungelt, és olyan emberek életét akik boldogak. Az a kártyacsomag gyermekeknél is használható. MORENA Xingu nyelven azt jelenti, hogy „származási hely”. Nem olyan régen az emberiség legnagyobb része még törzsekben és nagycsaládokban élt. Mára már teljesen elidegenedtünk egymástól.  A kártyacsomag meleg színei hangulata segít abban, hogy újra vágy ébredjen bennünk felfedezni a CSALÁDOT. Gyermekeknél és családi krízisek esetén nagyon jól használható. A kártyacsomag újra segít felfedezni saját hatóerőnket a boldogság megteremtésében.  Megrendelőlap>>>