Betöltés...

OH-KÁRTYA

Asszociációs kártyák
Megismerem

Rólunk


DSC_0090Németh Lóránd – 
Klinikai szakpszichológus, tréner, magyarországi OH-kártya disztribútor és tanár

Pszichológusi alapdiplomámat 2001-ben szereztem a Nagyváradi Egyetem Pszichológia karán, majd 2009-ben klinikai szakpszichológusként végeztem Debrecenben. Jelenleg egy budapesti szakrendelőben dolgozom.

A szakmaiság elsajátítása mellett mindig is vonzottak a nem szokványos pszichoterápiák, ezért számos kiegészítő tanulmányt folytattam. Humanisztikus szemléletem mellett Gestalt-, Simonton-, Hipnózis- és NLP-képzéseken vettem részt. A technikák ötvözése segít munkámban alkalmazni ezeket a módszereket. Ezek segítettek megérteni milyen összetett és bonyolult szerkezet az emberi lélek.

Alapelvem, melyet a mindennapokban élek: “Csakis akkor tudok más embereken segíteni amennyiben az én pszichém is rendben működik.” Hiszem, hogy olyan eredményeket lehet elérni a terápiák során ezzel a személettel, mely a munkámat hitelessé teszi. Erre bíztatom tanítványaimat, pacienseimet is.
Hiszem, hogy öngondozással, a tudatosság fokozásával, és az embernek járó kreatív játéktér kihasználásával kialakítható és fenntartható az egészséges lélek, amely elengedhetetlen akár az egészséges test megteremtéséhez.
Hiszem, hogy az ember életében akadnak problémák, amelyek inkább elvégzendő feladatok. Tudom, hogy a szemléletmódunkban és a mozgósítható erőforrásainkban van a megoldás.

Tanfolyamaimon igyekszem lehetőséget adni a szakembereknek, hogy felfedezzék rejtett képességeiket, megtanulják minél jobban kiaknázni erőforrásaikat, megismerjék és megszeressék azt a megismételhetetlen és intuitív embert, akik ŐK MAGUK.

 

Moritz Egetmeyer

moritz_profilePszichoterapeuta, Humanisztikus pszichológus, az OH Kiadó vezetője és a módszer atyja. Barátjával, Ely Raman festőművésszel álmodták meg és dolgozták ki az OH-kártya módszerét. Azóta 22 nyelven jelentek meg a kártyák és bővültek egyéb asszociációs kártyacsomagokkal. A kártyák Moritz Egetmeyer és Ely Raman szellemi tulajdonát képezik, ezért mindenféle hamisítás jogi következményekkel jár. Az eredeti és hamisítatlan OH-kártyák védjeggyel ellátottak. A nyomtatás kizárólagosan Moritz Egetmeyer privilégiuma! Magyarországon az egyetlen és hivatalos disztribútor és tanfolyamvezető Németh Lóránd, akit maga Egetmeyer úr képzett ki.

Honlap: www.oh-cards.com

 

 

 

 

Fodor Józsa

Büszke vagyok rá, hogy munkámmal hozzájárulhatok az OH kártyák magyarországi megjelenéséhez. A szakmai anyagok fordításán és a nemzetközi kapcsolatok ápolásán kívül, az OH alaptanfolyam és Resilio képzéseket vezetem, emellett pszichodinamikus tánc- és mozgásterápiás csoportvezetőként, alternatív mozgásterapeutaként tevékenykedem.
Egyetemi képzésemmel párhuzamosan mozgásterápiás tanulmányokat folytattam. Érdeklődésem középpontjában test és lélek kapcsolata, a mozgás- és táncművészet pszichére gyakorolt gyógyító hatása állt. Szakmaiságomat nagyon meghatározza az OH filozófiája. Segítő szakembereknek az OH nem csak egy új eszközt, de egy új, a humanisztikus pszichológia alapjaira épülő nézőpontot is nyújt, amelynek nagy hasznát vehetik munkájuk során.

Végzettségeim:

  • Budapesti Metropolitan Egyetem – Kommunikáció – Nemzetközi Kommunikáció
  • Magyar Tánc- és Mozgásterápiás Egyesület: Pszichodinamikus tánc- és mozgásterápiás csoportvezető
  • GYEMSZI EFF: Alternatív mozgásterapeuta
  • Saraswati Worldwide: Ayurvedikus jógaterapeuta

 

Révész Renáta Liliána

Pszichológusként egyéni életvezetési tanácsadásban, csoportvezetői munkában is van gyakorlatom. Családterápiás tapasztalatok szereztem a Magyar Családterápiás Egyesület képzésében és a Családi Szolgálatok Ligája Alapítványnál. Egy probléma megoldásánál fontos a saját reakcióink, viselkedésünk megértése. Az elemzés és a probléma megértésével létrejövő változások az egész  környezetünkre hatással lesznek és a rendszer átalakulásával mi magunk is változunk.
Krízis intervenciós lehetőségekkel is foglalkozom, gyásztanácsadó képzettséget szereztem, különösen a veszteségek : a válás, a munkahely elvesztése és a gyász  esetén segítek. A témában előadásokat, képzéseket tartok, televízióban, rádióban és magazinokban is nyilatkozom. 2011 óta dolgozom a Tábitha Gyermekhospice házban.

  •  2015-ben OH kártya Instruktor , 2016-ban Metamorphosis meseterapeuta lettem.